Halász Zsolt

A Halász Klinika alapítója, 1968-ban született Szekszárdon. A gyermekkorában a szülői ház- és kert körüli munkákat – bár nem szívesen végezte, de a család sváb gyökereivel „terhelve” – kizárólag makulátlanul végezhette el… ez inkább volt belső kényszer. Kreativitása, innovációs hajlama gyermekkorában a „csibészségében” is megnyilvánult, de nagyon jó tanulmányi eredményei gyakorta megvédték a retorzióktól.

14 évesen került a kecskeméti Piarista Gimnáziumba. Innen egyenesen a Szegedi Egyetem Fogorvosi Karára, melyet „cum laude” eredménnyel zárt. 1990-ben elnyert németországi ösztöndíj nagy hatással volt szakmai és rendelőszervezési szemléletére.

1993-ban nyílt szekszárdi magánrendelőjének folyamatos bővülése, az állandó tanulás, a szorgalmas,  munka és a sok tapasztalathoz társuló szigorú önkritika már kezdetben kiemelkedő minőségű munkát eredményezett. Mely nem csak a páciensek közt, de a fogászati szakmában is elismeréstt hozott, és vezetett a Halász Klinika megnyitásához 2000-ben.

2005-ben a világ elsőszámú implantátum gyártója Mentor Centrummá kérte fel Halász doktort, mely komoly szakmai elismerés volt (3 szakembert kértek fel erre hazánkban). A Nobel Biocare támogatásával rengeteg külföldi továbbképzés sora következett, mely során megtapasztalta, hogy a (prémium) minőséghez való konok ragaszkodás lassabb, de a legbiztosabb útja a tartós és egyre növekvő sikernek, hírnévnek. Azóta minden évben több alkalommal a legnevesebb világhírű szakemberek kurzusain, kongresszusokon vesz részt.

2010-ben megszerzi a Münsteri Egyetem „Master of Oral Implantology” fokozatát.

A szegedi és pécsi egyetemem rendszeresen előad. Kongresszusokon élő, bemutató kezelést-beavatkozást végez, implantációs tanfolyamot tart implantológusoknak.

Házasságaiból három gyermeke van, a középső Solt, a Szegedi Egyetem fogorvostan hallgatója.

Bővebben

Garanciák

Bővebben

10 év teljeskörű garanciát adunk minden fix fogpótlással ellátott implantátumunkra.

10 év teljeskörű garanciát adunk minden végleges fogpótlásunkra: nem eshet le, nem törhet vagy színeződhet el. Ha fogra kerül a fogkorona, alatta a fog nem szuvasodhat.

10 év teljeskörű garancia jár csontpótlásainkra. Olyat nem ismerünk, hogy sikertelen csontpótlás! Ha ritkán valamilyen komplikáció elő is fordul, még az is menthető – ennek megvannak a szakmai protokolljai; tudás és anyag-eszköz oldalról erre is fel vagyunk készülve.

Bővebben

Bővebben

Élethossz Garancia: A Nobel Biocare Holding AG gyári, élethosszig tartó, a világ bármely
implantológusánál érvényesíthető cseregaranciája kiesett, eltávolított implantátumaikra.

Élethossz Xtra Garancia (kizárólag a Halász Klinikán *): A Nobel Biocare Holding AG további
kiterjesztett élethosszig tartó garanciája azon esetekre érvényes, ahol a Halász Klinika 10 éves klinikai
garanciájának lejárta után az implantátum eltörne. Ebben az esetben a Halász Klinikán elvégzett
garanciális műtét esetén, a szokásos Nobel Élethossz Garancián felül, a garanciális esethez kapcsolódó
további járulékos költségeket 1.500 € értékhatárig  a Nobel Biocare megtéríti. Az élethosszig érvényes
Xtra garancia kizárólag a Halász Klinikán beültetett Nobel Biocare Active TiUltra implantátumok esetén
áll rendelkezésre.

* Dr. Halász Zsolt kiemelkedő sikerességi rátával (1% alatti cseregaranciával), Magyarországon a
legnagyobb számban ültet be Nobel Biocare implantumokat. Ezért a Nobel Biocare, a világ legnagyobb
implantológiai vállalata, a Halász Klinikával együtt kidolgozott Nobel Biocare Xtra garanciát pilot
programként a Halász Klinikán vezeti be és kontrollálja.

Bővebben

Bővebben

A Kezelési Terv elkészítése során kiadott árajánlatnál semmiképp sem fizet többet!

Aki szakmáját magas szinten műveli, magabiztosan átlátja munkájának teljes spektrumát, annak számolnia kell tudni szinte minden eshetőséggel. Egy páciens állapota, a kiválasztott kezelési út milyen nehézségeket, csapdákat hozhat, azok megoldási módozatai – ezt előre fel kell mérni, megbeszélni, tisztázni.
Épp ezért a konzultáció során rendkívül alapos CT elemzést végzünk, majd olyan átgondolt, minden részletre kidolgozott kezelési tervet készítünk, melyben igyekszünk minden lehetőséget számításba venni.
Ha pedig mégis olyan – rendkívül ritka, – helyzetbe futunk bele, mely plusz beavatkozást igényel, annak többletköltségét nem terheljük a páciensre.
Ez a szakmai és morális hitelesség kulcsa.

Bővebben

Vélemények

Mosolyokat teremtünk, mely életeket változtat meg

Végig bíztam Halász doktorban és utólag már minden szép, semmi fájdalomra nem emlékszem. Köszönök mindent!

Hajas László 
mesterfodrász

Azt hallottam Szekszárdon van Magyarország legjobb fogászati klinikája, ezért vállaljuk immár 15 éve az ideutazást..

Fásy Ádám (és családja)
zenei producer

A Halász Klinikán mindig családias környezetben, magas szakmai színvonalon biztosították részemre a fogászati szolgáltatásokat. Nagyon szépen köszönök mindent!

Magyari-Proksa Szandra
Ex Miss Universe Hungary

A kezelés briliáns volt, el vagyok ragadtatva a végeredménytől. Fantasztikus munka!

Farah Diggens, Nagy-Britannia

Csak ajánlani tudom mindenkinek! Végtelenül kedves mindenki és nagyon precízen, a legjobb és legújabb anyagokkal, gépekkel dolgoznak.
Nagyon szépen köszönöm.

Csizmadia Annamária
könyvelő

A Halász Klinika igen magas színvonalú, modern felszereltségű, a személyzet nagyon barátságos, udvarias és jól képzett, munkájában magabiztos. Lenyűgöztek!
Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a klinikán, csak így tovább!

Godfrey Mandizvidza, Dél-Afrika

Megköszönni nincsenek szavak…

Mikó Fanni
Miss Intercontinental 2019

1993 óta Halász doktor páciense vagyok. Ha belépek a klinika ajtaján, kedves, mosolygó asszisztensek fogadnak. Halász doktor lelkiismeretes, kitűnő, becsületes szakember.

Talabos Magdolna
nyugdíjas gyógypedagógus

Előtte féltem kicsit a fogbeültetési procedúrától. De semmi gondom nincs immár 5 éve a fogaimmal, nem bántam meg, hogy belevágtam. Ez a mosoly teremtés művészete, köszönöm!

Kövesi Sándorné, Éva
óvónő