Egy Facebook hozzászólásban javasolta egy illető, hogy foglalkozzunk ezzel a témával.
Először leírom saját tapasztalatomat:
Laikus fórumokat átböngészve bemásoltam laikusok egymásnak írt, legtipikusabb tapasztalatait
A fórumokból kiemelteket szó szerintiek: a helyesírási és a félrevezető információkat is benne hagytam. A szakmaiatlan, félrevezető információkat aláhúztam – de úgy gondolom amúgy, ezek a vélemények csak így, szó szerint hitelesek (általuk, nekünk küldött saját fotóikkal):
“Fájdalmam egyáltalán nem volt, pedig hét öltés volt a számban. Szednem kellett 5 napig antibiotikumot, írtak fel fájdalomcsillapítót (nem kellett bevennem), valamint egy antihisztamin tartalmú vény nélkül kapható gyógyszert, hogy ne dagadjon fel a fejem (erre sem volt szükségem). Ezenkívül naponta többször kellett öblögetnem szájfertőtlenítővel. Ebből kétfélét ajánlott a fogorvos. A műtét után javasolták, hogy pár napig magas párnán aludjak, és borogassam hideggel az arcomat. Nem jéggel, az tilos, hanem zacskós tejet csavartam törölközőbe és azzal. Ezek is a duzzanatot csökkentik. Nem is volt, hál istennek. Tilos a dohányzás a műtét előtt és után egy hétig*. Kávét a műtét napján nem lehet inni, valamint a tejtermékeket is kerülni kell pár napig.”
“A műtétből semmit nem lehetett érezni de tényleg semmit. Miután kiment az érzéstelenítő akkor már igen. Reggel 9kor csinálták, azóta 2 fajdalomcsillapítot vettem be. Illetve kaptam Augmentin duot. Éjszakára is veszek be fájdalomcsillapítót. Azt mondta a doki hogy bedagadhat az arcom de akár be is zöldülhet, lilulhat. Én rettegtem de nagyon! Pedig tényleg nem kell 🙂 Most pedig jöhet a következő izgalom, a becsontosodás 🙂 “
“2 hete csinálták az implantátumokat illetve csontot is potoltak az egyiknel! Nekem pár napja fájnak a nyaki nyirokcsomóim 🙁 hétfőn beugrok a dokihoz aki csinálta megkérdezem normális e. Elég zavaro…olyan mintha mandulagyulladásom lenne és attól lenne a gyulladás (volt már sokszor igy tudom milyen)!”
“Egyik ismerősömnek nemrég volt. Azt mondta baromira fájt, sokáig is tartott, de szenvedős az egész, utána 2 napig a fél arca 3x akkora volt, mint alapban. De utána napról napra jobban lett.”
“Először adnak több érzéstelenítőt amitől tényleg semmit nem érzel. Felvágta az ínyemet. Kifúrja, majd belecsavarja az implantátumot. De nekem kellett csontpótlás is, így rögtön meg is csinálta, ami a kifúrt csontból jött csontporral keverte össze a membránt**. Maga az egész művelet teljesen fájdalommentes ha jó dokit fogsz ki. Rajtam kívül kevés ember van aki szó szerint remeg a fogorvostól, de még én is meglepődtem, hogy semmit nem éreztem.”
*A nemzetközi protkoll szerint csontpótló műté előtt 3 hónapig, utána 2 hónapig tilos a dohányzás. HA valaki képtelen abbahagyni – vállalva a 10x-ére(!!!) ugró komplikációs kockázatot: bizonyos csontpótlásos beavatkozások elvégzése TILOS a 100%-os sikertelenség miatt; ha magát az implantációt mégis elvégezteti páciens, műtét után 1 hétig semmiképp se dohányozzon.
**Csontporral a csontpótlót keverte össze, majd lefedte az egészet membránnal.
10 év teljeskörű garanciát adunk minden végleges fogpótlásunkra: nem eshet le, nem törhet vagy színeződhet el. Ha fogra kerül a fogkorona, alatta a fog nem szuvasodhat.
10 év teljeskörű garancia* jár csontpótlásainkra. Olyat nem ismerünk, hogy sikertelen csontpótlás! Ha ritkán valamilyen komplikáció elő is fordul, még az is menthető – ennek megvannak a szakmai protokolljai; tudás és anyag-eszköz oldalról erre is fel vagyunk készülve.
Prémium Basic csomagunkra vonatkozó garanciáról kérjen további tájékoztatást.
*Nem vállalunk garanciát a csontpótlásra, amennyiben sinus-lift és egyéb kisebb csontpótlások esetén a páciens a műtétet megelőző napon, valamint a műtét utáni egy hétben dohányzik; valamint amennyiben 3 D / vertikális csontpótlás esetén 3 hónappal a beavatkozás előtt páciens nem szokott le a dohányzásról.
A Kezelési Terv elkészítése során kiadott árajánlatnál semmiképp sem fizet többet!
Aki szakmáját magas szinten műveli, magabiztosan átlátja munkájának teljes spektrumát, annak számolnia kell tudni szinte minden eshetőséggel. Egy páciens állapota, a kiválasztott kezelési út milyen nehézségeket, csapdákat hozhat, azok megoldási módozatai – ezt előre fel kell mérni, megbeszélni, tisztázni.
Épp ezért a konzultáció során rendkívül alapos CT elemzést végzünk, majd olyan átgondolt, minden részletre kidolgozott kezelési tervet készítünk, melyben igyekszünk minden lehetőséget számításba venni.
Amennyiben a kezelés megkezdése után, a Kezelési Terv módosításra szorul, úgy arra csak a Páciens hozzájárulásával kerül sor.
Ez a szakmai és morális hitelesség kulcsa.
Ha megadja lenti adatait, akkor kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot.