Koronavírus – ügyeleti üzemmód a Halász Klinikán

Kedves Pácienseink!
Ügyeletet kizárólag a Halász Klinika eddigi pácienseinek adunk; akik màr megfordultak nálunk, akik szerepelnek nyilvántartásunkban. Elsősorban igyekszünk meglévő, 14.500 páciensünk felé kötelezettségeinket teljesíteni. Mely már így is hatalmas feladat elé állít bennünket. Megértésüket köszönjük!
Máris elavult a múlt heti elképzelésem járvány alatti működésünkről. Igen, hajnal óta így, mèg délben is ápolatlanul, alábbiakat szervezem, szerveztük (2-3 hónapra tele van 5 orvosunk, pácienseink 90%-a messziről jön https://fogpotlasklinika.hu/#paciensek-a-vilagbol). SZÓVAL, az új vészhelyzeti kormányrendelettel összhangban ügyeleti üzemmódba kapcsolunk: – A Halász Klinika eddigi pácienseit hétfő, szerda, péntek 8-12h közt fogadjuk fájdalmaikkal, gyulladással. Illetve olyan implantátumos ideiglenes hidak esetleges eltörésével-javításával, melyek gyógyulási ideje nem járt még le (nehogy károsodjon az implantátum). – Recepciónk home-office módban fog működni, hét közben 8-16 h-ig a +36202865757 telefonszámon hívható. Pácienseket csak telefonos bejelentkezés után fogadunk. – felhívunk minden pácienst, akiknek időpontja van, megbeszélni a továbbiakat. Amíg nem tudjuk a vészhelyzet végét, újabb időpontot nem tudunk adni. – hazánkban egyedülállóan magas szintű higiéniai rendszerünket mèg magasabb fokozatba kapcsoljuk; így fogadjuk pácienseinket (nyitott szívműtéteket szoktak Ny-Eu-ban ilyen körülmények közt végezni)…erről majd biztosan posztolunk. Alaphelyzeti higiéniánkról: – készpénzzel nem fognak tudni fizetni. Csak kártyával, vagy utólag utalással. Jó egészséget, sok sikert ?
Schedule an Appointment

Since our patients wait months for an appointment, it is important that you notify us at least 24 hours in advance if you need to cancel your appointment (recepcio@magan-fogklinika.hu or +36 20 9527 701), and to arrive on time for your appointment. Otherwise, for appointments that are not canceled or are canceled late, we will charge €25 for every 15 minutes, based on the scheduled duration of the appointment, and for delays exceeding 15 minutes, we will also charge €25 for every 15 minutes.

Salary: In Ft and EUR; in cash on site, by credit card; and (only in advance) by bank transfer.