Még a járványmizéria előtt meglátogattuk kislányommal Lilivel a Rotschild Klára (Clara) kiállítást a Nemzeti Múzeumban. Valamiért tapintható közelségre vágytam személyiségéhez, történetéhez…Lili pedig ifjú, kreatív nőként gondoltam érdeklődést mutat.

A ’30-as évektől kiemelkedő szaktudása, kitűnő  érzéke a  – mai szóval – személyes brand-  és  kapcsolatépítéshez, magyar divatkirálynővé tette. A mindenkori elit divatszalonja, ikonikus Váci utcai üzlete a szürke szocialista időkben a luxus keleti-blokkbéli kirakata lett. Állandó párizsi körútjaiból táplálkozhatott szakmai énje…és jöttek a legjobb alapanyagok. Életét legendás történetek övezték. Akit érdekel élete, munkássága, csodás állapotú 50-60 éves ruhákat szeretne látni, nem hagyhatja ki a kiállítást.

Horthy István esküvőjén (1940) a kor – ahogy akkoriban hívták az influenszert, –  leading lady-je, Edelsheim Gyulai Ilona grófnő, a menyasszony édesanyja is Klára ruháját viselte

Világhírességek is megfordultak szalonjában (itt épp Kádár és Tito-né)

Rendkívül hiú asszony volt. 1974-ben el kellett távolítani felső fogait, így ún szubperioszteális implantátumokat kapott a SOTE klinikáján. A depresszióra hajlamos Klára 1976-ra szenved az általa hitt szájszagtól, fél az elrákosodástól, nagy fájdalmai vannak, gyulladás lép fel. Orvosai az implantátum eltávolítását javasolják…másnap  öngyilkos lesz, hajnalban kiugrik nagystílű Duna parti, teraszos lakásának konyhájának  belső udvari ablakán.

Szubperioszteális implantátum. A mai modern implantológia alapjait 1963-ban, a világszinten piacvezető, ma Nobel Biocare néven ismert svéd cég tette le a csontba csavarozott titán csavarokkal. Az első évtizedekben még nem ez látszott az egyedüli útnak. Egy ilyen, a ’80-as évekre zsákutcának bizonyult tévút volt a fogtechnikusok által tantálból, Ni-Co-Cr ötvözetekből készített szubperiosteális implantátum. Az íny alatt a csontfelszínre feküdt, melyre a csonthártya szorította hozzá.

E sok „tudomány” után persze megéheztünk. Ha nincs Clara, talán sosem ismerkedünk meg a hagyományos japán street fooddal (a lábon állva elfogyasztott lángos, vagy a hurka-kolbász  ottani megfelelője :). Egy múzeum közeli, pöttöm, patyolattiszta okonomiyaki büfében a japán tulajdonos készített nekünk étvágyoltót.

Kitartást a karatnénhoz, jó egészséget!

A szerző

Dr. Halász Zsolt

Szenvedélyem, hobbim a munkám: a Halász Klinika. Szerencsémre, boldogságomra már két nagy gyermekem is a klinika csapatát erősíti. Így remélem később sem vész el lendületem. A szakmai fejlődés, az innovatív újdonságok követése és elsajátítása a kedvteléseim közé tartozik, melynek élményét már megoszthatom gyermekemmel is. Amíg élek, dolgozni fogok!

Mosoly - teremtés - művészet

Garanciák

Bővebben

Prémium Silver és Prémium Gold csomagunkban: 10 év teljeskörű garanciát adunk minden fix fogpótlással ellátott implantátumunkra.

10 év teljeskörű garanciát adunk minden végleges fogpótlásunkra: nem eshet le, nem törhet vagy színeződhet el. Ha fogra kerül a fogkorona, alatta a fog nem szuvasodhat.

10 év teljeskörű garancia* jár csontpótlásainkra. Olyat nem ismerünk, hogy sikertelen csontpótlás! Ha ritkán valamilyen komplikáció elő is fordul, még az is menthető – ennek megvannak a szakmai protokolljai; tudás és anyag-eszköz oldalról erre is fel vagyunk készülve.
Prémium Basic csomagunkra vonatkozó garanciáról kérjen további tájékoztatást.

*Nem vállalunk garanciát a csontpótlásra, amennyiben sinus-lift és egyéb kisebb csontpótlások esetén a páciens a műtétet megelőző napon, valamint a műtét utáni egy hétben dohányzik; valamint amennyiben 3 D / vertikális csontpótlás esetén 3 hónappal a beavatkozás előtt páciens nem szokott le a dohányzásról.

Bővebben

Bővebben

Élethossz Garancia: A Nobel Biocare Holding AG gyári, élethosszig tartó, a világ bármely
implantológusánál érvényesíthető cseregaranciája kiesett, eltávolított implantátumaikra.

Élethossz Xtra Garancia (kizárólag a Halász Klinikán *): A Nobel Biocare Holding AG további
kiterjesztett élethosszig tartó garanciája azon esetekre érvényes, ahol a Halász Klinika 10 éves klinikai
garanciájának lejárta után az implantátum eltörne. Ebben az esetben a Halász Klinikán elvégzett
garanciális műtét esetén, a szokásos Nobel Élethossz Garancián felül, a garanciális esethez kapcsolódó
további járulékos költségeket 1.500 € értékhatárig  a Nobel Biocare megtéríti. Az élethosszig érvényes
Xtra garancia kizárólag a Halász Klinikán beültetett Nobel Biocare Active TiUltra implantátumok esetén
áll rendelkezésre.

* Dr. Halász Zsolt kiemelkedő sikerességi rátával (0,6-0,7% alatti cseregaranciával), Magyarországon a
legnagyobb számban ültet be Nobel Biocare implantumokat. Ezért a Nobel Biocare, a világ legnagyobb
implantológiai vállalata, a Halász Klinikával együtt kidolgozott Nobel Biocare Xtra garanciát pilot
programként a Halász Klinikán vezeti be és kontrollálja.

Bővebben

Bővebben

A Kezelési Terv elkészítése során kiadott árajánlatnál semmiképp sem fizet többet!

Aki szakmáját magas szinten műveli, magabiztosan átlátja munkájának teljes spektrumát, annak számolnia kell tudni szinte minden eshetőséggel. Egy páciens állapota, a kiválasztott kezelési út milyen nehézségeket, csapdákat hozhat, azok megoldási módozatai – ezt előre fel kell mérni, megbeszélni, tisztázni.
Épp ezért a konzultáció során rendkívül alapos CT elemzést végzünk, majd olyan átgondolt, minden részletre kidolgozott kezelési tervet készítünk, melyben igyekszünk minden lehetőséget számításba venni.
Amennyiben a kezelés megkezdése után, a Kezelési Terv módosításra szorul, úgy arra csak a Páciens hozzájárulásával kerül sor.
Ez a szakmai és morális hitelesség kulcsa.

Bővebben

Kérjen visszahívást!

Ha megadja lenti adatait, akkor kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot.

Kérdése van?
Hívjon minket, vagy írjon nekünk!

+36 20 952 7701

[email protected]

5 tipp - így lesz tartós az implantátumos fogpótlásod! 5 tipp - így lesz tartós az implantátumos fogpótlásod!