Hosszútávú gondtalanságot alkotunk!

A teljes fogpótlás, főképp ha implantátumokra kerül, sokszorta összetettebb és bonyolultabb feladat. Különleges ismereteket, felszerelést és tapasztalatot igényel.
Ez nem csak magára a teljes fogbeültetésre érvényes, hanem az implantátumokra kerülő fogpótlásra is.

Mivel erre specializálódtunk, fogpótlások egyedülállóan széles választékát nyújtjuk pácienseinknek. Hogy igényeik, anyagi lehetőségeik szerint választhassanak.

Az implantátumok – szemben a fogakkal, melyek egy kicsit mindig mozgathatóak, – rendkívül mereven állnak a csontban. Ez a fogpótlások állandó töréseihez, sérüléseihez szokott vezetni (chipping).
Speciálisfogpótlásainkkal e gyakori problémák elkerülhetők.

A fogpótlások későbbi problémáinak leggyakoribb okai: az implantátumok körül nincsenek meg a fogak rágóerő érzékelő receptorai, így az agy rágómozgásokat finomhangoló szerepe megszűnik. Ettől jelentősen (1)megnő a rágóerő mely (2)kontrollálatlan rágómozgásokkal társul. Továbbá a minden egyes  rágómozdulattal járó rugalmas (3) állkapocs-deformáció feszültséget kelt a fogpótlásban. Mely csak idő kérdése, mikor, milyen jellegű törést,
kerámia lepattanás okoz. Minden harmadik(!) teljesen fogatlan, implantátummal ellátott páciensnek ez folyamatosan fennálló és visszatérő
probléma: ez csak erre speciális fogpótlásokkal kerülhető el.

A kiterjedt, elhanyagolt foghiányok, a teljes fogatlanság hosszútávon állkapocs- és állkapocsízületi, de akár koponyacsonti deformitást,diszfunkciót okoz.
A fogászat külön szakterülete, a gnatológia foglalkozik ezeknek a viszonyoknak a feltérképezésével, megmérhetőségével és helyreállításával.
A funkción kívül ennek esztétikai hatásai is vannak. Arról nem beszélve, hogy mekkora szakmai kihívás esztétikailag rehabilitálni egy olyan mosolyt és arcot, melyben alig, vagy egyáltalán nem maradtak támpontok az eredeti fogazatból, sőt szép lassan észrevétlenül deformálódott is minden. Mindez külön szakismeretet és gyakorlatot igényel. Hosszú évek óta kifejezetten ebbe az irányba fejlesztjük tudásunkat; erről bővebben»

A teljes fogatlanság esetén különösen fontos, hogy mindezen szakterületek egészét nagy gyakorlattal és ismeretanyaggal átlátó szakértő orvos illetve klinika készítse a teljes implantációs fogpótlást. Egy “kitűnő” és elrettentő esetünk itt»

A Halász Klinikán 5 féle különleges fogpótlást tudunk felkínálni pácienseinknek. Ezek tartósságban, esztétikában, így árban is különböző szinten állnak. A szokásos fogorvosi praxisban, vagy a csak keveset implantáló, illetve a nem a teljes fogatlanságra specializálódott implantológus-fogorvosoknak abszolút nem is kell ismerniük, nem is kell értsenek ezeknek a speciális rögzített fogpótlásoknak a készítéséhez. A HALÁSZ KLINIKA ettől is specialista. E fogpótlások mindegyike speciálisan ennek a problémának a megoldását kínálja. És nyugodtan kijelenthetjük: a HALÁSZ KLINIKA ezen értékes fogpótlások készítésében Magyarországon egyedülálló, sok éves tapasztalattal rendelkezik.

CAD-CAM fogászat pontunk további értékes információval szolgál fogpótlásainkról. Tovább »

Bővebben

Bővebben

Kérjen visszahívást!

Ha megadja lenti adatait, akkor kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot.

Kérdése van?
Hívjon minket, vagy írjon nekünk!

+36 20 952 7701

[email protected]

5 tipp - így lesz tartós az implantátumos fogpótlásod! 5 tipp - így lesz tartós az implantátumos fogpótlásod!