Szokták páciensek kérdezni, hogy mi a legsúlyosabb dolog ami történhet, ha nem tömeti be a fogát. Erre szoktam felelni viccesen: maximum meghalhat. Ez nem ferdítés, és nem is csúsztatás, mert meg tud történni: Magyarországon évente 1-2 ember meghal kezeletlen fogszuvasodás következményeképp.

Ez úgy történik, hogy elkezd szuvasodni a fog, majd fáj, később szinte varázsütésre elmúlik a fájdalom – erre szoktak hinni az emberek, hogy meggyógyult…igazából, ez az a pillanat, amikor a fog elhalt és emiatt szűnt meg a fájdalom.

10 éves gyermek fogászati eredetű tályogja

Telnek-múlnak a hónapok, évek, míg az elhalt fog körül kialakul egy krónikus gyulladás (ciszta, granuloma). Az esetek többségében ez kialakít egy sipoly nyílást ahol a genny ki tud ürülni (ezt szokták az emberek pattanáshoz hasonlítani); ennek köszönhetően a krónikus gyulladás növekedése megáll.

Amennyiben nem így ürül, másfele is juthat a genny: a szövetek közé, ahol villámgyorsan tud terjedni. Majd a gravitáció segítségével, és az anatómiai sajátosságoknak köszönhetően eléri a mellkast (ahol mellhártya gyulladást okoz), valamint a szívet, az pedig halálhoz vezethet.

Ezt nevezzük phlegmonenak, ami a következő panaszokat okozhatja: vörös forró bőr, deszka kemény duzzanat, láz, levertség, nehezített légzés, szájzár.

Ha ez kialakult minden perc számít. Mentőt kell hívni, akik azonnal a műtőbe szállítják, hogy elvégezzék az életmentő műtétet.

Az életmentő műtét után, így mutat a páciens (A csövek a genny levezetésére szolgálának)

Ahhoz, hogy valami eljusson idáig többnyire sok évnyi felelőtlenség és orvos-kerülés kell. A krónikus gyulladás vissza-visszatérve, okoz az évek során fájdalmat és arcduzzanatot. Erre sajnos bevett szokás, hogy a háziorvos felír egy receptet ahelyett, hogy fogorvoshoz küldené… vagy a páciens maga kezd elszedni otthon talált gyógyszereket.

Fotók forrása: Súlyos dentális eredetű gyulladások a maxillofaciális régióban – Dr. Restár László, dr. Ujpál Márta, dr. Vaszilkó Mihály, dr. Golopencza Péter, dr. Németh Zsolt

A szerző

Dr. Halász Solt

Az állandó gyerekkori barkácsolással és legózással egyidejűleg választottam a fogászatot hivatásomként. A munkámat a maximalizmus és a perfekcionizmus hatja át - ahogy a Halász Klinikán ezt már megszokhatták Pácienseink-, mely során a lehető legtökéletesebb munkát igyekszem kiadni a kezeim közül, így édesapámat követve, még hosszú évtizedekig nyújthatjuk a megszokott színvonalú ellátást.

Mosoly - teremtés - művészet

Garanciák

Bővebben

Prémium Silver és Prémium Gold csomagunkban: 10 év teljeskörű garanciát adunk minden fix fogpótlással ellátott implantátumunkra.

10 év teljeskörű garanciát adunk minden végleges fogpótlásunkra: nem eshet le, nem törhet vagy színeződhet el. Ha fogra kerül a fogkorona, alatta a fog nem szuvasodhat.

10 év teljeskörű garancia* jár csontpótlásainkra. Olyat nem ismerünk, hogy sikertelen csontpótlás! Ha ritkán valamilyen komplikáció elő is fordul, még az is menthető – ennek megvannak a szakmai protokolljai; tudás és anyag-eszköz oldalról erre is fel vagyunk készülve.
Prémium Basic csomagunkra vonatkozó garanciáról kérjen további tájékoztatást.

*Nem vállalunk garanciát a csontpótlásra, amennyiben sinus-lift és egyéb kisebb csontpótlások esetén a páciens a műtétet megelőző napon, valamint a műtét utáni egy hétben dohányzik; valamint amennyiben 3 D / vertikális csontpótlás esetén 3 hónappal a beavatkozás előtt páciens nem szokott le a dohányzásról.

Bővebben

Bővebben

Élethossz Garancia: A Nobel Biocare Holding AG gyári, élethosszig tartó, a világ bármely
implantológusánál érvényesíthető cseregaranciája kiesett, eltávolított implantátumaikra.

Élethossz Xtra Garancia (kizárólag a Halász Klinikán *): A Nobel Biocare Holding AG további
kiterjesztett élethosszig tartó garanciája azon esetekre érvényes, ahol a Halász Klinika 10 éves klinikai
garanciájának lejárta után az implantátum eltörne. Ebben az esetben a Halász Klinikán elvégzett
garanciális műtét esetén, a szokásos Nobel Élethossz Garancián felül, a garanciális esethez kapcsolódó
további járulékos költségeket 1.500 € értékhatárig  a Nobel Biocare megtéríti. Az élethosszig érvényes
Xtra garancia kizárólag a Halász Klinikán beültetett Nobel Biocare Active TiUltra implantátumok esetén
áll rendelkezésre.

* Dr. Halász Zsolt kiemelkedő sikerességi rátával (0,6-0,7% alatti cseregaranciával), Magyarországon a
legnagyobb számban ültet be Nobel Biocare implantumokat. Ezért a Nobel Biocare, a világ legnagyobb
implantológiai vállalata, a Halász Klinikával együtt kidolgozott Nobel Biocare Xtra garanciát pilot
programként a Halász Klinikán vezeti be és kontrollálja.

Bővebben

Bővebben

A Kezelési Terv elkészítése során kiadott árajánlatnál semmiképp sem fizet többet!

Aki szakmáját magas szinten műveli, magabiztosan átlátja munkájának teljes spektrumát, annak számolnia kell tudni szinte minden eshetőséggel. Egy páciens állapota, a kiválasztott kezelési út milyen nehézségeket, csapdákat hozhat, azok megoldási módozatai – ezt előre fel kell mérni, megbeszélni, tisztázni.
Épp ezért a konzultáció során rendkívül alapos CT elemzést végzünk, majd olyan átgondolt, minden részletre kidolgozott kezelési tervet készítünk, melyben igyekszünk minden lehetőséget számításba venni.
Amennyiben a kezelés megkezdése után, a Kezelési Terv módosításra szorul, úgy arra csak a Páciens hozzájárulásával kerül sor.
Ez a szakmai és morális hitelesség kulcsa.

Bővebben

Kérjen visszahívást!

Ha megadja lenti adatait, akkor kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot.

Kérdése van?
Hívjon minket, vagy írjon nekünk!

+36 20 952 7701

[email protected]

5 tipp - így lesz tartós az implantátumos fogpótlásod! 5 tipp - így lesz tartós az implantátumos fogpótlásod!